Jónás bokra

…Amikor kisütött a nap, Isten úgy rendelte, hogy
tikkasztó keleti szél támadjon. Jónás napszúrást kapott, ájuldozott, a halált
kívánta magának, és azt mondta:

– Jobb nekem meghalnom, mint élnem!

Akkor Isten ezt kérdezte Jónástól:

– Igazad van-e, amikor haragszol e miatt a bokor
miatt?

Ő így felelt: -Igazam van! Haragszom mindhalálig!

Az Úr ezt mondta: -Te szánod ezt a bokrot, amelyért
nem fáradtál, és amelyet nem te neveltél, amely egyik éjjel felnőtt, másik
éjjelre pedig elpusztult. Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost,
amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget
tenni a jobb és a bal kezük között? És ott az a sok állat is!

Jónás csak füstölgött magában, és halkan motyogott,
de ezúttal nem szállt hangos vitába Istennel. Az Úr azonban tisztán hallotta
még a gondolatait is, és így szólt:

– Figyelj csak, Jónás. Megpróbálom megértetni veled,
mi is történt most, és hogy miért nincs igazad. Ezek az emberek ott, abban a
városban mind-mind az én teremtményeim, akárcsak te magad. Az egész
földkerekség az én alkotásom, és én mindent és mindenkit szeretetből
teremtettem. Igaz, hogy jónak szántam mindezt – és az is igaz, hogy az ember
bűnbe esett, amikor azt gondolta magában, hátat fordít nekem, nem kér a
segítségemből. A város lakói elfeledkeztek rólam, igen – de megtértek bűnös
útjukról. De ha te haragszol rám amiatt, hogy megbocsátottam nekik, akkor nézz
csak magadba egy kicsit: te sem vagy tökéletes, és mégis itt vagy, és
beszélgetek veled. Mindenki megérdemel egy második esélyt. A lényeg az, hogy
felismerjék, ha rossz útra tévednek, meghallják a hangomat, és visszatérjenek
hozzám; hogy engedjék, hogy visszatereljem őket a helyes útra.

Jónás elgondolkozott Isten szavain. –Igen, igen…
talán igazad van, Uram… -motyogta, majd hirtelen ránézett Istenre. –De hát a
bokor…!

– Annak örülj, hogy nem jártál úgy, mint az a bokor
–intette Isten. –Hiszen emlékezzél csak, hogyan reagáltál először az
elhívásomra!

Ennyi éppen elég volt. Jónás kissé pironkodva
lehajtotta a fejét, és halkan ezt mondta. –Azt hiszem, most már mindent értek…

Negyven év
múlva…

Jónás, miután betelt az élettel, megtért az ő teremtő
Urához, és felkerülve a mennybe ismét találkozott vele. Az Úr már messziről
mosolygott rá, majd leült mellé, a vállára tette a kezét, és ezt mondta:

– Jónás, Jónás, hoztam neked valamit – azzal elővett
egy kis cserépbe ültetett bokrot, és átnyújtotta Jónásnak.

Csupor Gréta

A szerző református lelkész, teológus, blogger, hobbija az írás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.