Az „ahogy-vagyok”, avagy miért szeretjük Bridget Jones-t, a Jóbarátokat és Castle-t?

Bridget Jones inkább a nők szívébe lopta be magát, vagy még inkább Darcy. Maga a történet Jane Austin klasszikusának, a Büszkeség és Balítéletnek modern kori zseniális feldolgozása. Az eredeti a történethez képest talán a legnagyobb csúsztatás, hogy az eredetileg eszes és csípős nyelvű Elizabeth-ből egy butácska, bénácska szőke nőt csináltak. Elizabeth miközben félreismeri Darcy-t, és balul ítél felőle, képviseli a női büszkeséget, tartást egy olyan világban, ahol a nők dolga és elsődleges életcélja a férj-találás és a gyermekszülés volt. Büszkesége és kevélysége miatt elítéli Darcyt, nem olyan nő, akit egy kis udvarlással le lehet venni a lábáról. Ebben a vonásban Jones éppen ellentéte Elizabeth Bennet-nek. Míg Lizzy valamiféle kezdetleges női feminizmust, önállóságot valamint intellektust képvisel, addig Bridget Jones, a butácska szőke éppen bedől Daniel Cleaver heves kis flörtjeninek. Nála a balítélet duplán jelenik meg. Egyrészt az eredeti történet szála, Darcy elítélése megmarad, másrészt Celaver-t is félreismeri, a rossz fiút jófiúnak tartja, és fordítva, így megalázó kapcsolatba keveredik Cleaver-rel, amiben kihasználják, nem szeretik, nem tisztelik és nem tartják értékesnek. Éppen emiatt bocsátható meg a forgatókönyv írónak az eredeti történettől való eltérés. Ezzel a változtatással ugyanis nem lealacsonyítja, megcsonkítja az eredeti női szereplőt, hanem modern környezetbe helyezi a történetet. Mintegy kontextualizálja.
A női főszereplő immáron a dolgozó nő, a szingli, aki legkevésbé sem különbözik elődjeitől abban, hogy éppen úgy arra vár, mikor lovagol már be életébe a szőke herceg. Persze ettől még nem kellene butácskának, képzetlennek ábrázolni.
Vajon milyen lenne egy olyan modern kori földolgozás, amiben Jones egy egyetemet végzett, okos, intelligens, konferenciákon előadó – közben jó nevet mondó, önmagát le nem égető – modern nő? Ja, hisz tudjuk, mi lenne, mert ezt a verziót is megpróbálták. A feldolgozások között akad olyan, ami minden modern környezetbe helyez (Bűbájos büszkeség), Lizzy modern megszemélyesítője egyetemista, és író akar lenni. Tulajdonképpen ebben a változatban viszonylag kevés motívumot írtak át. Ez a feldolgozás még sem lett sikeres. A filmipari eszközök (színészek, minőség, stb.) mellett azonban talán éppen a rossz-fiút-választom mozzanat hiánya miatt sem lett olyan sikeres. Hiszen ez a probléma, korunk problémája. A Jones féle változat korhűen jeleníti meg a párkapcsolatok válságát. Helyet kap benne a csak-szexre-kellesz hozzáállás, a megcsalás, vágyakozás, csalódás, kiábrándulás és önértékelési problémák.
Végül Jones szemét Darcy feltétel nélküli szeretete – amelyet egyébként hosszú időn keresztül nagyon jól palástolt – nyitja fel a szemét. Ezt a szeretetet Darcy egyetlen rövid mondatba sűríti bele:
„Nagyon tetszel nekem. Úgy, ahogy vagy.”
(Meg kell hagyni, Modern Darcy az eredetivel ellentétben tudja, hogy kell szerelmet vallani…. Az eredeti „nem akarlak szeretni, mert tök megalázó számomra ez a kapcsolat, a származásod és családod, mégis szeretlek” nem olyan tetszetős, mint Modern Darcy nyögdécselése…)

Úgy, ahogy vagy

Ez az a mondat, ami összeköti a címben említett 3 médiaterméket. Szeretlek, úgy, ahogy vagy. Darcy, a Jóbarátok és Castle.
Darcy úgy szereti Bridget Jonest, ahogy van, látja benne az értékeket, a testi és jellemhibák miatt nem nézi le, ő nem egy tökéletes nőt keres, egyszerűen csak szereti Jonest, és ezt meg is mondja neki. Ő felülírja azt a jelenséget, amelyet gyakran tapasztalunk korunkban. Másokban és önmagunkban egyaránt tetten érhetjük ezt a hibás működési módot: azt a tökéletes embert keressük, aki minden elképzelésünknek megfelel. Pont olyan, pont úgy néz ki, pont úgy gondolkodik, és pont úgy reagál új helyzetekre, ahogyan azt mi elképzeltük, amire vágyunk. Bridget Jones éppen ezért tudja nehezen elhinni, hogy Darcy érzelmei valósak és mélyek, nem hal el a virágokkal együtt ősszel… Ez a feszültség végig húzódik a későbbi részeken is, de ebbe most ne menjünk bele. Jones azt hiszi, Darcy elfogja dobni, mint korábban mindenki más, mert majd talál jobbat, ő nem lesz neki elég jó, jobb lenne neki valami okos ügyvédnő vagy a hosszú combú Rebecca a második részből.

A Jóbarátok sorozat már nem csak a nők körében hódított, mindenki szerette őket. Őket is talán az úgy-ahogy-vagy tette szerethetővé. Ebben az esetben az a legjobb, hogy itt az úgy-ahogy-vagy nem marad bezárva az olykor nyálas romantika keretibe, hanem a sorozat szereplőinek baráti kapcsolatait is mélyen áthatja. Sőt, sokkal inkább szól a barátságról és a szeretetről, mint a szerelemről. Talán ezért tudott mindenkit megszólítani. Kiemelt kedvencem az, ahogy a férfi barátságokat jelenít meg. A férfiak ugyanis nehezebben találkoznak a saját érzéseikkel, nehezebben nyílnak meg és beszélnek arról, mi van a lelkükben. Pedig nekik is van lelkük… Tényleg.
A Jóbarátok barátairól is számtalan jellemhibát lehetne fölsorolni: Joey megeszi mások kajáját, de a sajátjából nem ad, infantilis, és rengeteg egy-éjszakás kalandja van, kihasználja a nőket, Chandler kissé béna alak, hülye vicceket mesél, állandóan melegnek nézik, az elköteleződés pedig nehéz lépés számára, Ross a leszbikus-exfeleséggel rendelkező pipogya alak kapcsolataiban éretlen, hobbija a házasság-válás. Rachel kényes, néha felszínes, a külsőségek rabja, az elején önállótlan és felelőtlen, Phoebe fura csodabogár, vegetáriánus, kivéve mikor terhes, elveit sokszor rákényszeríti másokra, olykor pedig saját maga hágja át, Monica tisztaságmániás, parancsolgató, néha kissé mániákus. Mégsem azt látjuk a sorozatban, hogy ezeket a hibákat folyamatosan felróják egymásnak. Természetesen előkerülnek konfliktusok, de alapvetően elfogadják egymást, a másik idegesítő izéit pedig megtanulják kezelni, elkerülni, vagy megbeszélik…
Joey és Chandler barátsága az egyik legszebb szál, amiben az elfogadás és szeretet, vagyis az úgy-ahogy-vagy uralkodik. Köztük is vannak konfliktusok, egyszer megpróbálnak szétköltözni, de nem jön össze nekik, ez van, nem élhetnek egymás nélkül, aztán mégis csak le kell válni, mikor Chandler végre összeszedi magát, és feleségül veszi Monica-t. Apropó, esküvő… Simán megutálhatnák Chandler-t azért, mert meglógott ceremónia előtt, de ehelyett egyszerűen csak megértik, és segítenek neki átgondolni a dolgokat. Rachel és Rossz, valamint Monica és Chandler kapcsolata is úgy-ahogy-vagy alapon működik. Hibákkal együtt szeretik egymást, alkalmazkodnak – vagy épp szakítanak és újra összejönnek, részegen összeházasodnak Vegasban majd elválnak, na igen, szóval ezt az úgy-ahogy-vagy dolgoz Monicáék kicsit jobban megoldottál -, mert mindenkinek van hibája. De ha ezekkel a hibákkal együtt lehet élni, akkor jó. Nem a tökéletest keresik, nem azt találják meg, hanem egyszerűen csak megszeretik egymást, a másik személye és a kapcsolat maga válik értékké.
A Jóbarátok nem a tökéletest keresik… hanem egymást. Elfogadáson alapul a barátság és a szerelem.

A Castle-ben, és sok hasonló krimi sorozatban (tuti egymásról koppintották), alapmotívum, hogy adott egy céltudatos, határozott, munkamániás, érzelmileg kissé zárkózott nő és egy bohókásabb férfi, aki a nő állóvizét fölkavarja. Természetesen borzalmasan nehezen jönnek össze, különben nem lehetne 8 millió évadot írni, mégis mit néznék akkor, csak a bűnesetek megoldását? Ugyan már! Itt is az úgy-ahogy-van az, ami izgalmassá és széppé teszi a dolgot. A férfi a zárkózottság és keménység ellenére látja a nő értékeit, és szereti. Ezekben a sorozatokban a nő küzd a bizalommal, a szeretet érzésével, nehezen nyitja meg magát, és az elején természetesen a férfi minden hibáját kihangsúlyozza (leginkább önmaga számára), hogy ezzel lebeszéljek magát a pasasról.

Mi a jó az úgy-ahogy-vagy-ban?

Egyrészt, valószínűleg a szíve mélyén mindenki erre vágyik. Igaziból a szülő-gyermek kapcsolatnak erről kellene szólnia. A gyerek mindig úgy szereti az anyját és apját, ahogy vannak, és isteneknek látja őket. Így jövünk a világra mind, akkor is, ha később csalódunk. Sőt, akkor is ha az apám, vagy az anyám elhagy. Ha sosem láttam. Ha sosem láttam, akkor is gondolok rá, akkor is él a lelkemben, az is, aki elhagyott, és az is, akire vágyok. Mert ott él a lelkemben az igazi anya, apa, a tökéletes, az archetípus, a nagybetűs ANYA, APA. Amilyennek a nagykönyvben lennie kell. Ha egy elhagyott kisgyerek életébe hirtelen betoppanna anya vagy apa, és pont úgy viselkedne, ahogy arra a gyerek vágyik, mintha mi sem történt volna, mintha sosem hagyta volna el, akkor a gyerek valószínűleg ugyan úgy istennek kezdené látni a kezdeti bizalmatlanság után, és nem törődne azzal, hogy őt lehagyták. Ezek a kérdések talán inkább később, a személyiség tovább érésével, a pszichés fejlődés további fázisában jönnének elő.
A szülőnek is az a dolga és hívatása – és leginkább neki –, hogy feltétel nélkül szeresse a gyerekét úgy, ahogy van. De ezt sokan nem teljesítik. Aki gyerekként nem kapta meg ezt a szeretetet, az később máshol fogja keresni. És talán leginkább a párkapcsolatban, vagy ennek rosszabb változata: az ágyakban.

A barátságainkban és szerelmi kapcsolatokban is azt várjuk, hogy úgy szeressenek, ahogy vagyunk. Barátság ezt valamivel könnyebb megélni, hiszen nagyobb a távolság, nem költözünk össze, nem kell elköteleződni olyan szinten, mint egy házasságban, és legfőképpen a testi kapcsolat is teljesen másképp alakul. A szexualitás által a szerelemben megélhetjük a teljes önátadást. Korunk vérző sebe, hogy a szex leszakadt a kapcsolatról, szerelemről, nem annak csúcspontját jelenti, hanem sokszor egy csonka kezdetet, és még többször ön- és egymás pusztítását. Bár ki tudja, korábban se volt mindig jobb…

Olyan párra vágyunk tehát, aki úgy szeret, ahogy vagyunk: egy Darcy-ra. Ahogy vagyok, lássa az értékeimet, láttassa velem is, de fogadjon el a hibákkal, bűnökkel és vágyaimmal együtt, így, tökéletlenül.

Ebbe az úgy-ahogy-vagy-ba viszont nem fér bele az, hogy visszaéljek a szeretettel és elfogadással. Nem tehetem meg a másikkal, hogy egy számára megterhelő hibámra csak odavágjam, hogy „ilyen vagyok, szeress így, ez vagyok én”. Az úgy.ahogy-vagy-ba nem fér bele, hogy bánts érzéketlenül. Mert az úgy-ahogy-vagy-ba belefér a változás és változtatás, a problémákkal és nehézségekkel való szembenézés, konfliktuskezelés. Mert az úgy-ahogy-vagy kölcsönös.

Mindenki szeretné az úgy-ahogy-vagy-ot. De adni tudod?

Ahogy vagyok, sok bűn alatt, de hallva hívó hangodat, fogadj el Jézusom…

Prém Alexandra

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.