Váratlan találkozás egy migránssal

Beszámoló egy teológus hallgató élményéről


Kedves olvasó! Migráns? Menekült?

Sokan sokfelekeppen reagáltak az utóbbi időben erre a szóra: migráns. Lassan kezd szitokszó lenni. Lassan azt sem tudjuk kikről beszélünk, csak azt tudjuk, hogy ne jöjjenek.

Mielőtt megítélnél, és beosztanál valamelyik politikai párt táborába, kérlek olvasd ezt a pár sort, és adj egy esélyt arra, hogy megértsd, amit mondani készülök.

Két történetet szeretnék elmesélni, ami számomra teljesen más fénybe helyezte ezt a kérdést. Korábban azt hittem, a menekült-kérdés, biztonsági kérdés, hogy magával hozza a terrorizmus veszélyét, Európa eliszlámosodását és az erőszakot. Továbbra is látom, hogy ezek valós veszélyek, de más árnyaltabban közelítem meg a problémát. Már látom, ez akérdés, nem csak erről szól. Amit most elmesélek, számomra a szocialista idők fekete autóit, és a külföldre emigrált magyarokat juttatja eszembe.

Úgy alakult, hogy egy évig Angliában szolgáltam misszionáriusként. Egy képzésen vettem részt Birmingham-ben. Sok különböző külföldi misszionáriussal találkoztam, többen közülük a muszlimok között szolgáltak. Egyik alkalommal megkérdeztem egy barátomat, hogy mi újság, mi történik a szolgálatában. David – nevezzük így a barátomat – elmesélte, hogy sok különböző helyzetű muszlim emberrel találkozik napi szinten. Azután beszámolt a legutóbbi beszélgetéséről. A gyülekezetbe betévedt egy férfi – nevezzük Ali-nak – és segítséget kért. Persze David rögtön elkezdett vele beszélgetni, és rákérdezett, honnan jött. Ali elmesélte, hogy xy Közel-Keleti országból érkezett, és azért jött el, mert az éppen uralmon lévő hatalomnak útban volt. Egy nap kapott egy telefonhívást, hogy 3 nap múlva megölik a családját. Ali tudta, hogy nem viccelnek. A szomszédét is megölték… Úgyhogy a következő dolga az volt, hogy felült a családjával az első repülőgépre, amit talált. Az éppen Birmingham-be ment.

Gazdasági menekült? Élősködő? El akarja foglalni Európát? Nem. Egyszerűen csak élni szeretne. És egyébként én is felültem volna az első gépre az ő helyében.

A másik esemény velem történt meg, mégpedig Debrecenben. Éppen az egyes villamosra vártam a régi városháza előtt, amikor odalépett mellém egy nem ma barnult úriember. Szikár, beteges testalkatán rögtön látszott, hogy nincs minden rendben. Szép angolsággal útbaigazítást kért. Egy barátját szerette volna meglátogatni a kórházban. Volt nála egy fecni, amire valaki rárajzolta a klinikák utcáit, és külön jelezte hova kell mennie. Mohamed – hívjuk így újdonsült ismerősömet – csak azt tudta, hogy fel kell szállnia a villamosra. Mivel én is világjáró ember vagyok, tudtam, hogy jól esik a helyiek segítsége, ezért felajánlottam, hogy elkísérem, úgyis én is az egyetemre megyek.

A villamoson ülve elkezdett mesélni… Arról, hogy jogász volt… Valamelyik „…aztán” országban. Aztán jött az Iszlám Állam, és sok minden megváltozott. Megtért keresztény emberként nem tudott együtt működni a rendszerrel, és elkezdték üldözni. Ezért Európába jött. Olaszországban ért partot, ott kellett volna regisztráltatnia magát.

A hatalom kezei azonban messzire érnek. Olaszországban elkapták az Iszlám Állam emberei, és kegyetlenül megkínozták. A Mohamed kezén lévő sebhelyeket én is megrökönyödéssel figyeltem. Vágások okozta hegek, és cigarettacsikk okozta égésnyomok tarkították a kezét… Aztán Mohamed tovább mesélt. Valahogyan sikerült elmenekülnie, de nem várta meg a regisztrációt, inkább tovább ment. Most éppen nálunk van. De nem marad sokáig, mert visszatoloncolnák Olaszországba… Ott megint csak az Iszlám Állam várna rá tárt karokkal.

Majd leszálltunk a villamosról, és próbáltam kisilabizálni az ábrát, hogy hova is kell mennünk. Sajnos nem sikerült, de másfél órás keresés után megtaláltuk a megfelelő épületet. Bárcsak leírhatnám azokat a történeteket, amiket ez után hallottam!

És végül megtaláltuk a barátot. A Barátot. Egy másik menekültet, aki szintén keresztény ember. Azt az örömet, azt a felszabadulást, amit a két ember találkozásakor éreztem, nem cserélném le semmivel. Történelmi pillanat volt. Örülök, hogy részese lehettem.

Migránsok? Igen. De én inkább szeretem a menekült szót. Mert tényleg menekülnek. Nem jószántukból jönnek. Nem a dzsihádot végzik. Nem. Ennyi embert nem lehet így megvezetni. Menekülnek az üldözés elől. Az erőszak elől. Az éhínségek elől. A szárazság elől. Minden elől. Menekülnek.

Damásdi Péter, teológus-hallgató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.