Egy függetlenségét föladott férfi vallomása

Válasz Prém Alexandra „Lelkész vagyok. És elvált.” című cikkére


Gondolom mindenki gondolkodott már azon, hogy milyen családos embernek lenni. Persze azok, akik még nem azok. Terveket szövünk, és sokat gondolkodunk azon, hogy vajon milyen lesz. Mindenki tudja, hogy teljesen más, ha az ember tervez és készül a dolgokra, mintha csak belecsöppen. S ez a mondat hatványozottan igaz a gyermeknevelésre. Ez a kis írás erről a helyzetről és a vele kapcsolatos érzésekről fog szólni, egy korábban független férfi szemszögéből. Így aztán az is kiderült, hogy e sorokat egy olyan férfi írja, aki nagyon sokáig függetlenként élte életét.

Aztán egy szép februári napon megismerkedett a párjával. Ezt követően az egyik randin a lány közölte vele, hogy jobb, ha tud róla, hogy ő elvált, és egyedül neveli a 4 éves kislányát. A srác fejében erre a mondatra nagyon sok gondolat cikázott végig. Különböző érzések kavarogtak benne: érdeklődés, kíváncsiság (Vajon milyen egy kislányt nevelni? Milyen az, ha gyereked van?) és félelem is (Ajjaj, mi történik majd, ha nem jövünk ki egymással?).

Aztán azt mondta a lánynak, hogy „ó ez nem jelent problémát, őt nem zavarja”. A randi után hazakísérte a lányt, majd szépen hazaballagott. Egész úton a lányról, a szépségéről és a randiról gondolkodott. Boldognak és felszabadultnak érezte magát, mert úgy érezte ez a lány más, mint a többi.

Hazaérve, ágyba dőlve tovább jártak az agytekervényei, és ekkor hasított át a gyermek gondolata a fejében…Vajon milyen lesz a kislány? Hogyan fog viszonyulni hozzá? Milyen lesz az első találkozás? Ki fognak jönni egymással? Ezen kívül még sok más kérdés is megfordult a fejében, de megpróbált aludni…

A reggel hamar elérkezett és azon gondolkozott, hogy vajon innentől kezdve mennyiben fog az élete megváltozni? De aztán jöttek a következő randik, és kezdtek ezek a gondolatok messze távozni. Nem foglalkozott tovább a kérdésekkel, hanem átadta magát a pillanatoknak, amiket a leánnyal tölthetett. Egyre inkább elmerült a lányban, és kezdte érezni, hogy ez a kapcsolat tényleg más, mint az eddigiek.

Aztán eljött a nagy nap, az első találkozás a gyermekkel. Izgalom töltötte el, mikor meglátta a kislányt. Nagyon kedves volt, hasonlított az édesanyjára. Meglepte, hogy milyen jól kijöttek.

Aztán ahogy teltek, múltak a hetek úgy kezdtek egyre jobban összemelegedni. Egyre több időt töltöttek együtt mind kettesben és hármasban egyaránt.

Ezzel a kötődéssel azonban elkezdődtek a problémák is. Az időbeosztás, a programok, a két háztartás fenntartása és az én-idő kérdése. Ezek a dolgok néhány alkalommal feszültséget és nehézséget generáltak a kapcsolatban. A srác, aki több éven át függetlenként élte életét, mondhatjuk, hogy belecsöppent a családos életbe és az ezzel járó nehézségekbe. Meg kellett szoknia, hogy most már nem csak magára kell gondolnia, hanem másik két emberhez is alakulnia kell, akik közül ráadásul az egyik egy négyéves kislány.

Aztán, ahogy teltek, múltak a napok, és megsokszorozódtak a közös élmények, úgy kezdtek a fenti kezdeti nehézségek is megoldódni. Na de hogyan is sikerült ezt elérni? Sikerült kidolgozniuk egy közös, mindenkinek megfelelő időbeosztást, ahol egyensúlyba került az együtt és a külön töltött idő, ahol mindenkinek megvolt az “én” ideje. Nem volt a továbbiakban gond, ha a srác elment egy-egy este focizni vagy a haverokkal meginni valamit. Ugyanígy nem okozott problémát az, hogy a lány is hódolt a hobbijának, eljárt táncolni és edzeni. De mint minden kapcsolatban, úgy itt is voltak és vannak a mindennapi családi élettel együtt járó nehézségek, melyeket közösen, egymást segítve eddig mindig sikerült megoldani.

A srácnak sikerült egy szuper kapcsolatot kialakítania a párja kislányával, elkezdtek kötődni egymáshoz, mely érzésekkel egy időben fenekestől felfordult az élete. Olyan érzések kezdtek kialakulni benne, amire már régóta vágyott. Azt érezte, hogy végre révbe ért, és megtalálta a boldogságot. Nincs is annál szebb dolog, mint amikor apának szólítják az embert. Az új családjává a párja és annak gyermeke váltak, akik betömték a réseket a lelkében és az életében.

Azonban nem csak a szép és jó dolgok vannak jelen ennek a “protocsaládnak” az életében. A srác hamarosan rájött, hogy bármennyire is szuper, ez számára egy teljesen új dolog, ami újabb és újabb akadályokat gördít elé. Először is teljesen megdöbbent, amikor kérdésére a lány közölte vele, hogy ők bizony nem fognak együtt élni házasság előtt. Aztán, néha nehezen tudja kezelni a különböző megpróbáltatásokat, a gyermek akaratosságát, a hisztiket, vagy a rapszodikus érzelem megnyilvánulásait, amikor egyszer nem akar vele kommunikálni, fél óra múlva meg a nyakába ugrik. Néha tanácstalan, hogy mégis ilyenkor mit tegyen, vagy mit ne tegyen…

Eleinte nehéz volt, de aztán rájött, hogy nem ő az egyedüli, aki ezekkel a mindennapos problémákkal és kérdésekkel küzd. Hány meg hány szülő éli át mindezt nap mint nap?

Rájött, hogy ez az élet rendje. Amikor ő kicsi volt a szülei ugyanezekkel a problémákkal szembesültek. Teljesen normális és szükséges, hogy ezeket a dolgokat átéljük, ezáltal is formálódunk, épülünk és jobbá leszünk.

Ezzel a találkozással és kapcsolattal a srác élete teljesen és mondhatjuk, hogy örökre 

megváltozott. Ami eleinte furcsa és zavaró volt számára, az mára az élete részévé vált továbbá ezek a dolgok rádöbbentették arra, hogy az élet többről szól, mint amiben a legényévek alatt része volt.

Aztán egy este, mikor “kimenőt” kapott, azaz nem találkozott a párjával, rájött arra , hogy számára az élet már sose lenne ugyanolyan az új családja szeretete nélkül…

Dr. Mikó Ádám

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.