A parkolóházban szülte meg gyermekét a 15 éves lány

Párjával ment a Csillag Bevásárlóközpontba december 24-én a fiatal lány, hogy néhány kimaradt dolgot beszerezzenek az ünnepi vacsorához. Későbbre várták a babát, így nem gondolták volna, hogy éppen aznap és ilyen meglepő körülmények között jön világra. A lány ugyan panaszkodott alhasi fájdalomra korábban a nap során, de mivel kezdetben enyhék voltak a fájások, így nem jött rá, hogy a szülés indult meg, hisz jóslófájása már korábban is volt.

Fotó: Rózsa Gábor

A boltban a vásárlás során észlelte, hogy a fájdalom egyre sűrűbben jelentkezik, ekkor már szólt párjának, hogy menjenek be a kórházba. Azonban a hosszú sorban állás után mire visszaértek az autóhoz, már késő volt. A férfi mentőt hívott, de épp nem volt számukra szabad kocsi, azt a választ kapta, hogy amint tudnak, küldenek egyet, addig várjanak, a vajúdás úgy is órákig elhúzódhat. A szülés azonban nagyon gyorsan folyt. Mire a mentők kiértek addigra a lány párja világra segítette a gyermeket, egy kisfiút. A mentősök ellátták a lányt, és beszállították őket a városi kórházba, ahol minden szükséges vizsgálatot elvégeztek. Anya és baba jól vannak. A lány neve: Szűz Mária.

Prém Alexandra – parafrázis…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.