A válás, mint Isten akarata?

A katolikus egyház szerint a házasság szentség, ezért a válást súlyos bűnnek tartja, nem engedi az újraházasodást sem.

A protestáns teológia szerint azonban a házasság nem szentség. Miért? Mert nem üdvösségkérdés, nem kapcsolódik hozzá a mennybe jutás ígérete.

Mégis, amikor mindenáron védjük a házasságot, akkor rekatolizálunk. Gyakorlati életünkben, az egyházi közbeszédben katolikusnak tűnünk. Időutazunk…

Miért? Mert érték számunkra a házasság, a párkapcsolat, a szerelem és szeretet, a család. Érték. De milyen áron?

Amikor házasságról és válásól beszélünk, sokszor a képzeletünkben megjelenő képekkel, elvont fogalmakkal, ideákkal operálunk. De ezek nem ideák, hanem emberi történetek. Emberi drámák.

Ha úgy vitázunk házasságról és válásról, hogy nem látjuk szemünk előtt, nem hallgatjuk meg ezeket a történeteket, akkor életszerűtlen dolgokat mondunk, és éppen azokat nem szolgáljuk, akikért vagyunk: az embereket.

Vagy nem értük vagyunk? Istenért vagyunk? So, so… Hallottam egy történetet: Egy koldusnak enni adtak az utcán. A koldus nagyon boldog volt, végre jól lakhatott, és nagyon elcsodálkozott ezen a figyelmességen, mert az emberek vagy érzéketlenül elsuhannak mellette, rá se nézve, vagy egy-egy megvető és lesajnáló pillantást küldve felé. A jobbak egy kis aprót tesznek a dobozkájába. De ez a férfi meleg ételt hozott neki. A ritka pillanaton elcsodálkozva, titkon meghatódva megkérdi a férfit: Miért hoztál nekem enni? Mire a férfi így válaszolt: Krisztusért tettem. A koldus erre csalódottan ezt mondta: Azt hittem értem…

Isten vajon mit akar? Hogyan szolgáljuk Őt? Úgy hogy mást ne is lássunk, csak Őt? Nem számít, akihez küld, csak az, hogy MI, ÉN jó szolga legyek? Hogy JÓ legyek? Hogy megfeleljek?

És mi történik, ha csak az embereket nézem, nekik akarok szolgálni, de Istent szem elől tévesztem? Akkor elkezdem az érdekeket szolgálni, és mindenkinek megfelelni. Azt hiszem kettős látásra van szükségünk: Látnunk kell az emberekben saját magukat is, a maguk történetével, személyiségükkel, mert nekik arcuk és nevük van, és látnunk kell bennük Istent is. Mert Ő bízta ránk őket.

Lehet-e olyan élethelyzet, amiben Isten igen-t mond a válásra?

Amikor jóváhagyja, még ha meg nem is áldja meg? De azért eljátszanék a gondolattal: Lehet olyan, amikor Isten megáldja a válás útját?

Hallottam egy történetet az egyetemen egyik tanáromtól: Volt egy lelkésznő, akit vert a lelkész férje. Szinte nyílit titok volt. A nő nem mert elválni, hiszen: a házasság érték, a válás szégyen és bűn. Igen, valljuk, hogy a válás bűn! A nő, mondjuk úgy döntött, nem akar bűnt elkövetni (és szégyenben sem akar élni), ezért nem vált el (de lehet, hogy csak félt. Vajon kitől? A férje bosszújától? Vagy a közösségek megbélyegzésétől?). Azután a nő meghalt. Egy súlyos „balesetben”. Mindenki „tudta”, a férje agyonverte.

A házasság érték. De milyen áron? Most gondolhatják, hogy szélsőséges példát hoztam, és mennyire visszás dolog egy extrém példával érvelni. Csakhogy ez nem extrém és nem szélsőséges. Aki emberekkel beszélget, és odafigyel rájuk, rá jön, hogy ez egy hétköznapi történet, csak sokféle történet, és sokféle bántalmazás, bántás van. Igen, van családon belüli erőszak, van alkoholizmus, van nárcisztikus személyiségzavar, van pszichésen, lelkileg bántalmazó kapcsolat.És van, amikor a kapcsolat nem bántalmazó, „csak megromlott”. Egy a közös mindegyikben: van, amikor a házasság nem szolgálja az életet. Van, amikor a házasság pusztítja az életet.

Melyik a nagyobb érték a házasság vagy az élet?

Egyáltalán, ki lehet játszani a kettőt egymás ellen? Mért vetemedek én olyasmire, hogy torz példával érvelek, hogy a torz házasságot hasonlítom össze az életet nem pusztító egyedülléttel, válással?

Mert ebben élünk. Torz az élet, torz a világ. A Genezis 3 óta: Ez van.

Úgy vélem, azokat a kérdéseket, amiket az élet hoz létre, mindig föl szabad tenni. És ha már Genezis 3, akkor tegyük hozzá azt csodálatosan tanúságos mondatot, amelyet szintén az egyetemen hallottam: A Genezis 3 óta az ember nem jó és rossz közül választ, hanem két rossz közül, a kisebbiket.

Van, amikor a kapcsolat, megromlott. Ezen lehet változtatni! Lehet tenni érte, hogy az a kapcsolat jobb legyen, hogy az életet szolgálja (hiszen ez eredeti rendeltetése), hogy férj és feleség újra értékelje, szeresse, tiszteleje egymást. Hogy újra egymásba szeressenek. És akkor átélhetik az újra egymásra találás örömét. De ehhez az úthoz két ember kell! Egyedül nem lehet valóságosan meggyógyítani egy beteg kapcsolatot.

Viszont el lehet kezdeni egyedül. És lehet várni. Lehet várni arra, hogy a másik meglássa, rá lásson arra, ami van. Lehet erre időt, energiát, pénzt szánni. De, hogy mennyit hajlandó várni az ember, azt mindenkinek el kell döntenie magának. Mert ebbe a nem tragikus (nem bántalmazás) élethelyzetbe is bele lehet pusztulni. Amikor az egyik, vagy mindkét fél látja, hogy teljesen elhidegültek egymástól, és nem tudnak már mit tenni, talán sok mindent megpróbáltak már, akkor az éppúgy pusztíthatja az életet. És ilyenkor dönteni kell.

Dönteni kell, és választani több lehetőség közül. Lehet (nem kell, csak lehet) válni, és megpróbálni újat kezdeni. Lehet benne maradni a pusztító élethelyzetben, és lehet szenvedni. Mindig rajtunk áll, hogyan döntünk, és igen, lehet dönteni a szenvedés mellett is. De lehet dönteni úgy is, hogy benne maradok a megromlott kapcsolatban, és megtanulom elfogadni. Lemondok arról, hogy jó házasságom legyen, lemondok a nemi életről, lemondok magáról a párkapcsolatról, de nem válok el, és talán jó baráti kapcsolatban maradok a házastársammal. Lemondok arról is, hogy a házasság, mint párkapcsolat a boldogságom részét képezze. Minden szabad nekem. Rajtam áll, hogy melyiket választom, ha már az ideál összetört, ha már nem tudunk mit tenni azért, hogy a házasság meggyógyuljon. Én döntöm el, melyik utat választom, és miért, mekkora árat vagyok hajlandó megfizetni.

A Szentírás számomra az Életről szól. Arról, hogyan akar Isten életet adni az embernek, hogyan akar életet gyógyítani, menteni, vagy éppen új életet adni.

Úgy látom, volt egyszer egy pont, amikor Isten is tehetetlennek érezte magát, és rálépett a válás útjára: „És bár látta, hogy a sok házasságtörés miatt elbocsátottam az elpártolt Izráelt, és kiadtam válólevelét, mégsem félt húga, a hűtlen Júda, hanem elkezdett ő is paráználkodni.” (Jer 3,8)

A házasság érték. De nem mindenáron. Van viszont egy ár, amelyet mindannyiunknak meg kellene fizetnünk. Ezt az árat úgy hívják: megelőzés.

A házasság ápolásában és a válás megelőzésében, valamint a felelőségteljes párválasztás segítésében minden szervnek, amelyik értéknek nyilvánítja a házasságot, legyen az kormány vagy egyház, részt kellene vennie.

Miért kérünk számon olyasvalamit az embereken, aminek megelőzéséért alig tettünk valamit?

Prém Alexandra

Eredetileg megjelent az evangélikus KötőSzó Blogon: http://kotoszo.blog.hu/2017/11/27/a_valas_mint_isten_akarata#more13367205

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.