Pogány fa keresztyén köntösben

Nem tudom, ki találkozott már az örökzöld és évről évre megújuló vitatémával:

Állíthat-e a keresztyén ember karácsonyfát?

Mióta templomba tettem a lábam, évről évre, gyülekezetről gyülekezetre találkozom ezzel a kérdéssel. Meglátásom szerint kevesen teszik fel, viszont „nagy hanggal.”

Így adventben, karácsonyra készülve röviden gondolkodjunk el erről a kérdésről. Miért? Hogy az esetleges kétségeinket tisztázni tudjuk önmagunkban, vagy éppen a karácsonyfa-elleneseknek tudjunk megfelelni, amikor diskurzusba bocsátkozunk velük. Ha azonban a vitát el is kerüljük, talán a „hangosok” miatt felkavart lelkiállapotunk lenyugtatását szolgálhatják ezek a gondolatok. És ez a cél éppen elég fontos a cikk számára.

Van azonban egy még fontosabb célja. Szépen mondva: a misszió. Csúnyán mondva: ne csináljunk magunkból bolondot. Miért fontos szempont ez? Mert gyakran elkövetett hibája az egyházaknak és a keresztyéneknek, hogy anakronizmusként jelennek meg a világban. Úgy nézünk ki, mint a filmforgatások során elkövetett bakik: egy középkori lovag karján mi vagyunk a karóra. Sokszor. De nem mindig. Erről bővebben a „A leves és a só” című bejegyzésben olvashatsz.

Pogány bálványimádás karácsonyfát állítani?

Miért mondják ezt egyesek? Vélhetően legfőképp azért, mert rengeteg ember állít úgy karácsonyfát, és ünnepel karácsonyt, hogy Istent kifelejti belőle. Karácsonyt ünnepel, ajándékoz, a család ünnepel, szertartásosan lakomázik, és esetleg még jézuskázik is.

De Istenről nem beszél, s nem is tudja, ki az a maszületettjézuska.

Miért állít fát, és ünnepel karácsonyt a nem hívő ember?

Ennek oka a karácsonyfa-ellenes hang egyik fő érve: a fatisztelet mindig is pogányszokás volt. Erre számos példát találunk az ószövetség lapjain, a kánaáni népek között elterjedt volt a fák tisztelete, vagy a fák környékén, lugasokban tartott pogány kultuszgyakorlás, amelyet gyakran paráznaság kísért. De a fák tiszteletére más vallásokban is sok példa akad.

Ehhez az érvhez szervesen kapcsolódik az a történelmi tény, hogy december 25. bizony nem Jézus születésének a napja. Nem tudjuk pontosan, mikor született Jézus. December 25. a téli napforduló ideje. A feltételezések szerint azért tette az egyház erre a napra Jézus születésének az ünnepét, hogy így kicserélhesse saját ünnepére a pogány Nap kultusz ünnepét, mintegy ezzel „megkeresztelve” a napot. Így könnyebb lehetett bevonzani az egyházba azokat a személyeket, akik frissen tértek át a pogány vallásról a keresztyénre, vagy akiket éppenséggel kényszerítettek az áttérésre.

Valóban pogány szokás lenne akkor a faállítás?

Az lenne, ha leborulnánk előtte, áldoznánk neki akár étel-, italáldozattal vagy paráznasággal. De nem tesszük, és nem teszik azok sem, akik nem járnak templomba. Akkor mi is táplálja valójában a kritikai hangokat? Voltaképpen az, hogy a társadalomban, médiában, otthonokban nagy arányban úgy jelenik meg a fa, hogy „nem áll mögötte Isten”. Míg a keresztyén ember láthatja a földíszített fában a kereszt előképét (ami teológiailag teljesen korrekt, hisz karácsonykor a születést ünnepeljük, annak a megváltónak a születését, akit nagypénteken fára szegeznek. Akkor a fa nem színes díszeket visel, hanem vért, a legdrágább dísz vérét…)

A nem hívő emberek azonban mindezt nem látják. Így számukra a karácsony nem Jézus születése, és jézuska nem a megváltó. Kicsivel írom a jézuskát, hogy ezzel is kifejezzem a tartalmi különbséget. De megjegyzem, lehet naggyal is írni: Jézuska. Ez nem blasfemia, nem kell szégyellni, és ne szóljunk meg ezért senkit. Mert egyrészt, nem ezen múlik. Másrészt, a becézés „a szeretet ragja”. A Jézus becézett alakja, a Jézuska – még ha nem is olyan ember mondja, aki hisz – annyi mindent kifejez Jézusból!

Jézuska annyi mindent kifejez Jézusból!

Mert alapvetően egy becézhető, becézendő, szerethető és szeretetre szánt személyt jelenít meg. Hirdeti a becézett név a gyermeklétet, s ez már rögtön teológiai tartalom! Jézuskának van teológiai tartalma! Méghozzá nem elhanyagolható, vagy másodlagos, hanem elsődleges és borzalmasan fontos, mert hitünk egyik alappillére e nélkül nem létezne: Jézus Krisztus kettős természete. Ezt ki nem aknázni, sőt rosszallóan megszólni…?! Ha Jézus nem lett volna Jézuska, vagyis nem lett volna gyermek, akkor nem lett volna tökéletes emberi természete, akkor pedig nem tudta volna megváltani a világot (lsd.: Heidelbergi Káté). Ebből pedig az következik, hogy Jézuska evangéliumot hirdet, szótlanul, csak a lélekre és pszichére hatva, valamint: missziós közeget teremt. Értsd: aki tud Jézuskáról, azzal meg lehet próbálni beszélni Jézusról. De az első 10 mondatban ne legyen benne, hogy „és meghalt a bűneidért.” (Indoklás máskor.) Érdemesebb talán arról kérdezni a másikat, mit jelent neki Jézuska, és mit karácsony. És innentől kezdve lehet pásztorkodni és bábáskodni a beszélgetés során…

Jézuska evangéliumot hirdet, és missziós közeget teremt, mindezt némán.

Ha nem tudják, ki az a Jézuska, mit is ünnepelnek valójában a nem hívők? A szeretet ünnepét.

Karácsony a szeretet ünnepe

Újabb mondat, ami miatt sok keresztyént kiver a víz. Hiszen karácsony nem a szeretet ünnepe. Karácsony a megváltó születésének ünnepe. Csak a szeretetet hirdetni karácsonykor, egy teológiailag eltorzult tanítás, ugye? Pedig az Isten szeretet…

A gond az, és ezt fájlalja sok keresztyén, hogy, amikor a nem hívő szeretetről beszél, akkor a szeretet szó mögött nem látja Istent. A szeretetet nem Benne értelmezi, hanem Tőle elvonatkoztatva, érzésként, érzelemként, elvont ideaként, filozófiai gondolatként stb.

  • Mit ünneplünk karácsonykor?
  • A szeretetet.
  • Milyen szeretetet?
  • Hát, hogy szeressük egymást.
  • Ki szeret kit?
  • Hát a család, barátok. Vagyis a szeretteinkkel szeretjük egymást. Meg legyünk jobbak, szeressük a többi embert is.
  • És ki kezdte a szeretetet?

Ki kezdte a szeretetet?

Ha azt írom: A karácsony a Szeretet ünnepe, akkor lehet helyesen értelmezni. A nagybetűs szeretet megfeleltethető Istennek. Az Isten szeretet. (1Jn 4,8) Igaziból ez a betűnyi különbség teológiai tartalommal bírhat, és ezt a betűnyi különbséget kellene felmutatni a világnak. A szeretet nélküli kritika pusztít (ti rosszul gondoljátok, ti nem tudjátok…). Ha azonban kifejezzük, hogy majdnem ugyanarról beszélünk, akkor van kapcsolódási pont. Akkor lehet beszélgetni. Akkor mi is az ismeretlen istenről kezdünk beszélni nekik, akit ők ismeretlenül tisztelnek, és úgy állunk hozzájuk, mint Jézus az emberekhez, farizeusokhoz: Nem vagy messze az Isten országától! Ne nézzük a másik ember hibáit nagyítóval! Nézzük nagyítóval az értékeit és erényeit! Biztos szívesebben beszélget majd velünk, mert szeretettel közelítünk. A dicséret nélküli kritika híjával van a szeretetnek. Csak megjavítani akar. És nagyítóval nézni a másik hibáját, olyan, mint kikiáltani gerendának a szálkáját…

Prém Alexandra, 2017-11-04

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.