Hol volt Isten, mikor megerőszakoltak?

A szexuális bántalmazást túlélt hősöknek

Miért? Ordít a lelkedbe a kérdés, tépi a szívedet.

Minden szenvedés kérdése ez.

Ezt kérdezi az is, aki szerettét veszítette el, főképp, ha gyermekről van szó. Ezt kérdezi az is, aki szörnyű diagnózist kapott. Ezt kérdezi az árva, ezt kérdezi a társadalom, elnyomást, terrorizmust, tömegpusztítást látva. Ezt kérdezi, akit vernek, akit megkínoztak, és az, akin erőszakot követtek el. Akár felnőtt, akár gyermek, ha szexuális abúzus áldozata lett, ez a kérdés hasogatja egész lényét.

Miért?

Miért történt meg? Miért nem segített senki? Miért nem tudtam elmenekülni? Miért hagyta Isten? Mért nem segített? Ha ez várt rám, miért hagyta, hogy megszülessek? Miért nem veszi vissza az életem?

Aki pedig tovább boncolja a szenvedés történetét, eljut egészen a kezdetekig: Egyáltalán miért engedte meg Isten a bűnesetet, ha tudta, hogy ez fog következni? Ha ez odáig vezetett, hogy megerőszakoltak? Vagy minek teremtett egyáltalán? Miért ez a sok szenvedés?

Hol volt Isten, mikor megerőszakoltak?

Hol van Isten mikor egy kislányt, egy kisfiút vagy egy nőt megerőszakolnak? Nem néz oda? Nem veszi észre? Nem hallja a sikolyokat, a sírást, a könnyeket? Vagy ha mindez nincs, nem érzi a rettegést, a halálfélelmet? Nem látja a borzalmat?

De, látja.

Akkor? Csak néz, és nem tesz semmit?

De, tesz valamit. Szenved.

Isten benne van minden egyes szenvedésben. Nem csak nézi, és szenved, mint azok, akik szeretnek, mikor megtudják, mi történt veled. Nem, Isten akkor és ott benned volt. Mert a ti testetek a Szentlélek temploma – írja a Biblia (vö.: 1Kor 6,19). A gyerekekben is benne van, őket sem hagyja egyedül (vö.: Mt 18,1-10).

A Szentlélek által Isten benned volt, amikor az erőszak történt, és átélte pontosan azt a kínt, amit te.

Akkor is, ha nem hiszel Istenben. Akkor is, ha nem vagy megkeresztelkedve, és nem jársz templomba. Mert Ő nem hit, keresztség és templomba járás szerint viszonyul az emberekhez. Hit, keresztség és templomba járás alapján mi viszonyulunk Őhozzá. De Ő nem csak ezt nézi. Ő nem olyan kicsinyes, hogy pusztán eszerint ítéljen. Neked is Ő adta az életet, benned is ott az életnek lehelete, ami Tőle jön, így te is kapcsolatban állsz Vele.

Ezért ott volt veled akkor is…

Bármi jót vagy rosszat teszünk egymással, Vele is megtesszük, mert Ő megjelenik az emberben, mert az élet által mindenki kapcsolódik Hozzá. „Megtettétek eggyel, velem tettétek meg!” (vö.: Mt 25,34-46) Így szól majd a bántalmazódhoz is! Szembesíteni fogja tettével. Ez nem csak a te történeted, hanem Istené is, Ő nem feledi el a történteket, Nála minden megmarad.

Amikor valaki bántalmaz egy embert, Istent is bántalmazza benne! Amikor valaki megerőszakol egy nőt vagy egy gyermeket, Istent is megerőszakolja benne! Amikor téged megerőszakoltak, Istent is megerőszakolták!

Isten benned volt, amikor történt. Érezte a kínodat, a fizikai fájdalmadat. Átélte veled együtt a rettegést. Átélte, hogy nincs segítség. Átélte, hogy nincs remény. Ott volt veled.

Isten látja a borzalmakat. És nem felejti. Mert átéli.

 De miért?

Most csak röviden válaszolok: Az Isten szeretet. A szeretet a mozgatórugója, minden tettét áthatja. Szeretetből teremtett. Miért? Hogy legyen miben gyönyörködnie, legyen minek örülnie.

Miért születtél meg? Hogy Istennek legyen kiben gyönyörködnie, legyen kinek örülnie.

Miért van szenvedés, erőszak, bűn és borzalom? Mert az Isten szeretet. Szeretetből és szeretetben teremtett. Az igaz szeretet szabad és szabadon enged. Ha valaki betesz egy ajtó nélküli szobába, akkor az a valaki nem szeret, mert bezárt. Rab vagy. Isten nem zárt be, nem rabokat teremtett, hanem szabad embereket. Az ember szabadon elhagyhatta Istent, mert Isten nem birtokolja őt, hanem szereti. És az ember megtette. Elhagyta Őt. Mi történt ekkor? Isten fölpofozta dühből az embert, büntetésként, amiért nem engedelmeskedett Neki?

Nem. Isten nem pofoz, mert Isten nem ember.

Az ember szabadon elhagyta Istent, és átlépett egy Isten nélküli létbe, az istentelenségbe. Ott káosz és katasztrófa uralkodik. Ott zsarnokság van. Ott elnyomás, kizsákmányolás, dzsungeltörvények, ütések és gyilkolás van. Ott erőszak van. Ott a gyermek sincs biztonságban.

Bár az ember, mióta elhagyta Istent, nem jó és rossz közül választ, hanem két rossz közül igyekszik a kisebbiket, mégis valamilyen módon minden ember szabad. Szabad arra, hogy emberségesen éljen, vagy embertelenül. Szabad volt az is, aki téged bántott. Szabad volt arra, hogy ne bántson, és szabad volt arra is, hogy bántson. Isten nem korlátozta le őt sem, ő sem rab. Te sem vagy az. Te is szabad vagy arra, hogy bármikor belépj az istenes létbe.

Bár nem lehet megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, annyit tudunk:

Isten megkötözte önmagát a szeretettel.

Ezért nem nyúl bele minden egyes történésbe. Ezért hagyta, hogy megtörténjen a borzalom. De nem hagyja annyiban! Utánad nyúl!

Túlélted: hős vagy! Ott volt benned. Szenvedett veled. És segített túlélni. Azóta keres. Keres, hogy gyógyítson!

Azt hiszed, ebből nem lehet meggyógyulni? Hogyne lehetne! Évek munkáját követeli, de lehet. Ha az Isten szavával világot teremtett, hogyne adhatna gyógyulást?

Mi lesz, ha meggyógyulsz, vagy ha megbocsátasz? Akkor a bűnös megússza? Nem. Mert Isten nem felejti. A tettesnek le kell Vele játszania a meccset.

Hallgasd meg ezt a dalt. Fedezd fel életed angyalnyomait. Isten végig kísért. Végig kísért a szenvedésben, az erőszakban, és ma is kísér az Életben. Életet és jövőt akar adni neked, mert megérdemled.

Prém Alexandra

4 Replies to “Hol volt Isten, mikor megerőszakoltak?

  1. Az Isten, szerető Isten.
    Nagyon jó, hogy van egy ilyen Istenünk!
    Köszönöm Alexandra, hogy a jóban, rosszban velük lévő Isten együtt érző szeretetét sokoldalúan bemutattad számomra. Jó érzés egy ilyen Istent magunk mellett tudni! Ezért sem szabad csüggednünk, mert Isten mindig velünk van!
    Isten, szent lelke ereje által, mindig tudja gyógyítani a lelki sebeinket,

    1. Köszönöm szépen a visszajelzését, és örülök, hogy érthető az üzenete lényege.

  2. Kedves Alexandra!
    Szeretném megosztani veled a történetem.

    A 14-dik születésnapom előtt történt egy nappal. Vasárnap volt. Az előző héten beteg voltam és hiába vártam, hogy a “barátnőm” elhozza a házit, nem hozta. Pedig én mindig elvittem neki. De később rájöttem, csak azért voltam jó neki, mert midig megírtam a házi feladatát. Sajnos rosszkor voltam rossz helyen. Kb. 600 méterre jutottam a házunktól. Két férfi (az egyikük alig múlt 25, a másik már a 40-et taposta) elkapott. Beráncigáltak a házba, és megerőszakoltak, majd alaposan megvertek. Kidobtak a ház elötti árokba. Nagyon nehezen össze szedtem magam és haza jutottam. Szörnyen fájt mindenem. A csuklóm bekékült, a testem is foltokban lilult. Deréktól lefelé sajgott mindenem, véreztem. Egy órába is bele telt míg haza vánszorogtam. Anyám elhordott minden kurv@nak, és mindegy ilyen gyönyörű jelzővel illetett. Lekiabált, amiért azt a nyamvadt házit se tudtam elkérni. Annyira fájt, hogy így beszélt velem. Pedig amióta a nővérem elment ez van. Nem mondtam el senkinek, hogy mi történt akkor. Undorodtam magamtól, a mai napig elkap ez az érzés. Azóta gyűlölöm magam. Nem akartam meghalni, de szörnyen fájt. Vagdostam magam. Egy hónap múlva találkoztam az egyikükkel a boltban. Azt mondta, hogy nagyon tetszett neki a helyzet és szeretné ha megismetelnenk. Sírva rohantam haza. Találtam egy doboz nyugtatót, és össze törtem őket, majd pálinkával vettem be. Másnap sajnos felébredtem. Anyám szokasosan elhordott mindennek, amivel mégjobban össze tört. Az iskolában rosszul lettem, és kihívták a mentőt. Kimosták a gyomromat. A nővérem azt hangoztatta, hogy így akarom felhívni magamra a figyelmet. Anyám azóta úgy bánik velem mind a kutyával, de elötte se volt különb a viselkedése. A nővérem akkor volt terhes 16 évesen. A nyárra hozza száműztek. Mosogattam, főztem, takarítottam. Ebből állt a nyaram. A következő évben kezdtem az AJTP-t így kollégista lettem. A hétvégéket viszont nővéreméknél töltöttem. Olyan voltam, mint egy cseléd. Cseréltem a gyerek pelenkáját, etettem, fürdettem, éjszakáztam vele. A hétvégéken semmit nem aludtam. A kollégiumban rászoktam a cigire, fűre és az alkoholra. A szobatársaimmal megromlott a kapcsolatom. Azzal a ket fiúval lógtam, akik a füvet szerezték. Nem tudtam mit tenni. Lelkileg szörnyen megviselt ez az egész. Végül a két fiút kicsapták, és egyedül maradtam. A füvet és az alkoholt sikerült letennem, de a cigarettat a mai napig szívom. A nővéremék tönkre tették azóta két karácsonyunkat is, de még így is nagyobb a becsülete, mint nekem. A másik testvérem többször megütött, elkapta a nyakamat. Anyám szerint nekem kellene változnom, nem neki, akinek dühkezelési problémái vannak. De ez nem is lényeg. Most 17 éves vagyok. 2 hete majdnem megtörtént. Megint. A nővérem egyik régebbi barátja volt. Egy parkban maidnem megerőszakolt. Szörnyen érzem magam. Az öngyilkosságon gondolkozom folyamatosan. Megértettem az üzenet lényegét, de attól még szörnyen fáj. Úgy érzem soha nem leszek rendben. És csak ez kavarog a fejemben: Miért én?! Miért kellett megtörténnie?! Hivő vagyok, folyamatosan járok templomba, ministrálok és felolvasok 12 éves korom óta. Az atya az egyetlen barátom. Ő az egyetlen olyan ember akiben mindennél jobban bízom, de nem merem elmondani neki, hogy mi történt. Félek, hogy Őt is elveszítem, és teljesen megutál…

    1. Köszönöm szépen a bátorságodat, hogy megosztottad velem a történetedet. Privátban már leveleztünk, remélem még fogunk beszélni. És még jobban remélem, hogy Isten kihoz téged ebből a nehéz élethelyzetből, és gyógyulást ad. Kérem az Ő áldását rád. És kérlek, ne add fel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.