Vicces erőszak

A megjelenést olvasók kérésére előre hoztam. A cikk alatt hozzászólásban tudtok véleményt megfogalmazni, ha szeretnétek. Mindenképp érdekel, ki hogyan gondolkodik erről, mert sajnos az utóbbi idők témában megjelent cikkeire adott kommentek siralmas állapotokat mutatnak.

Évekkel ezelőtt egyik este egy stand up comedy műsort néztem. Akkoriban történt a botrány, amikor is egy nő 5 rendőrt vádolt szexuális erőszakkal. Az egyik stand up előadó részéről elhangzott a következő poén: az 5 rendőr közös esküvőt szervez, érthető, hiszen a közös legénybúcsú már megvolt…

Ha ha ha… Hú, de jót röhögtünk mind…

Lám, lám, milyen vicces is az erőszak.

Természetesen, nem feltételezem senkiről, hogy örül az bántalmazásnak, vagy humoros dolognak tartja. A stand up-os előadókról sem feltételezem. Nem ez a fenti poén oka és gyökere.

Az ok a következő: általában nem hisznek az áldozatoknak. Ha egy nő vagy gyermek előáll azzal, akár azonnal, akár évekkel később, hogy bántalmazták, akkor a környezet alig vagy nem hiszi el. Reményeim szerint e mögött az a tudatalatti motiváció áll, hogy nem akarják elhinni, mert annyira borzasztó, hogy azt kívánják, ne legyen igaz. Bár akinek ez a tudatalatti motivációja, az azt hiszem, egy idő után hinni fog.

Viszont ahogyan a Weinstein és Márton László botrányok óta született cikkekből tudjuk, sokszor megtörténik, hogy nyílt titokká válik egy-egy bántalmazás vagy bántalmazó tettei, és mégis hallgatnak róla…

Megtörténik az is, hogy egy gyermek az iskolájában elmondja, hogy őt egy rokon zaklatja vagy szexuálisan kizsákmányolja, és vagy nem hisznek neki, vagy nem tesznek semmit, ott is hallgatnak, mert… Nos, fogalmam sincs. Azt hiszem, ezt hívják kiskorú veszélyeztetésének. Ha egy tanár tud az abúzusról, és nem jelenti. Meglehet, nem vagyunk felkészültek ezekre a tragikus élethelyzetekre, és ezért lelki-analfebetizmusban szenvedünk, nem tudunk segíteni. De ezen lehet változtatni!

Ennek a lelki-analfebetizmusnak része és egyik gyökere az a gondolkodás, ami jellemzi a magyar népet is más népek mellett: az áldozathibáztatás kultúrája. Az áldozatot nem áldozatnak tekintjük, hanem provokátornak, aki a bűntettet kiváltotta. Vagy nem provokátornak, hanem hazugnak, rosszindulatúnak, aki a váddal rosszat akar másnak, ártani akar. Elismerem, hogy ez bármikor megtörténhet. De a valódi bűntettekhez és erőszak-elkövetésekhez képest biztosan kisebbségben vannak az alaptalan vádak, és azt gondolom, az alaptalan vádakat könnyebben cáfolni lehet, mint a jogos vádakat igazolni és bizonyítani.

A bekezdésben idézett stand up-os poént is az áldozat hazugnak való kikiáltása szülte. Mert feltételezem az előadóról, hogy egy olyan erőszak esetében, amelyről bebizonyosodik, hogy valóban elkövették, nem poénkodna. Remélem, ilyen érzéketlen ember ritkán kerül mikrofonközelbe (bár lehet, naiv vagyok).

Viszont a nemi erőszak és pedofília témája annyira tragikus és mély, hogy azt gondolom, semmilyen körülmények között nem lehet belőle viccet csinálni.

A nemi erőszak és pedofília nem lehet vicc tárgya!

Vajon belegondolt az előadó, hogy hány nő vagy férfi nézi úgy az ő műsorát, hogy gyermek- vagy felnőttkorában szexuális molesztálás vagy bántalmazás érte? Belegondolt abba, hogy ezeknek a nézőinek és rajongóinak milyen sebet okoz egy ilyen poénnal? Ezzel megszégyeníti őket. Megszégyeníti őket, mert azt üzeni, hogy a tragédiával, ami velük történt, lehet viccelődni.

El tudjuk képzelni, hogy egy életeket követelő autóbalesettel poénkodjunk? Hogy a háborúban megkínzottakkal poénkodjunk? El tudjuk képzelni, hogy a gyermekpornóval poénkodjunk? Akkor a nemi erőszakkal miért tesszük?

Prém Alexandra

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.