A leves és a só

 

Feszültségben élünk. A „hogy van” és a „hogyan kellene lennie” kettős szorításában. A valóság és az ideális állapot között. Ez a feszültség pedig megterheli a világgal való kapcsolatunkat, sőt az önmagunkkal való kapcsolatunkat is.

Mit teszünk ilyenkor?

Általában két lehetőség között választunk. Vagy megalkuszunk, és elvilágiasodunk, vagy izomból tolva jó keresztyének akarunk lenni. Jók akarunk lenni, ahogy a farizeusok is azok akartak lenni… Ilyenkor követjük el gyakori hibánkat: anakronizmusként jelenünk meg a világban. Úgy nézünk ki, mint a filmforgatások során elkövetett bakik: egy középkori lovag karján mi vagyunk a karóra. Sokszor. De nem mindig.

Megalkudni vagy ellenállni. Van más lehetőség?

Legyél só! A só nem vonul ki a levesből, mondván, nem odavaló, ő a többi só között a sóbányában érzi jól magát, mert ott mindenki úgy gondolkodik, mint ő, olyan, mint ő, és nem is lóg ki a sorból. Nem. A só beleolvad a levesbe, elegyedik, nem látod, mert kicsiny darabkákra szétmállik, eltűnik a folyadékban, a sok H2O molekula között úgy elegyedik az a kevés NaCl, hogy ránézésre észre sem veszed, hogy ott van. Hm… Talán elvesztette önmagát, föladta fehér színét, szemcsés állagát a leves kedvéért? Egy megalkuvó sót nem lehet tisztelni, méltatlan lett nevére. Mert nem látszik.

A levesben a só nem látszik. Hat.

Nem az a dolga, hogy látszódjon, hogy kitűnjön a tömegből. A só nem színész, nem vezér, és nem szóvivő. A só fűszer. Ha benne van a levesben, nem látod, de érzed. Ha nincs benne a levesben, bár látod, mégsem érzed. Kivéve, ha nem kezded el nyalogatni, vagy egy kanál sót elmajszolni… De most őszintén? Ki szeret tömény sót majszolni? Ez az erős fűszer, melynek hívatása, hogy kis mennyiségben is hasson, töményen csíp, mar. Vajon hány embert mart már meg a templomi tömény só?

A jó só tisztában van vele, hogy fűszerezésre rendeltetett. Ez a hívatása. Nem alkuszik meg, és nem is tömörül a levestől elvonultan. Elkeveredik, és látatlanul hat kis mennyiségben is. Igen, a só kisebbség.

A só látatlanul hat, mert nem a félelemnek lelkét kaptuk, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.

Erő. Ez kell. Mert a só, aki nem mer a levessel találkozni, fél a levestől… Visszavonul, hogy elássa talentumait, és velük együtt valódi önmagát.

Erő. A megalkuvás és félelem a föntről jövő erővel győzhető le, ez tesz képessé arra, hogy vállaljuk a só szerepét a Földön.

Ezzel a sóssággal kell hozzáállnunk, azt hiszem, minden kérdéshez.

2 Replies to “A leves és a só

  1. Hű Alexa,ez nagyon finom, kellemesen ízletes és számomra megragadó, ugyanakkor ébresztő,hogy mi is a dolgunk itt. Köszönöm !

    1. Köszönöm szépen, hogy megosztottad a véleményed. Örülök, hogy adott valamit!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.